A NASA Plutó-missziójában a New Horizons űrszonda 2015. júliusában, 9 év alatt, több mint 4 milliárd kilométer megtétele után érte el a törpebolygót, hogy arról nagy felbontású képeket készítsen és egyéb adatokat gyűjtsön.

A projekt sikerességéhez azonban (a 700 millió dolláron felül) szükség volt még olyan alapvető információra is, amely sem a projekt tervezésekor, sem az űrszonda elindításakor, de még az út legnagyobb részében sem állt rendelkezésre.

Mivel a Plutó Nap körüli pályájának csak egy kis része volt ismert az űrszonda elindításakor (egész egyszerűen azért, mert az 1930-as felfedezése óta eltelt évtizedek során a keringési idejének, a 248 évnek még csak kis hányada telt el, így nem volt elegendő mérési adat), ezért a találkozás helyének pontos meghatározása előre lehetetlen volt. Többféle lehetséges pálya ívet határoztak meg, egyet "becéloztak", de hogy melyik a valódi, az még kétséges volt.

Márpedig az űrszonda nagy sebessége miatt (a törpebolygóhoz képest relatív sebesség 14 km/s volt) a Plutóról a használható minőségű (megfelelően fókuszált) fotók elkészítése csakis úgy sikerülhetett ha helyes a szonda irányzéka, trajektóriája és az nem halad el túl messze a Plutótól (a felszínétől kb. 12000 km távolságra). Továbbá a találkozás előtti pillanatokban a Földtől való túl nagy távolság (több mint 7 milliárd km) miatt nem lett volna elegendő idő már a szonda pályájának korrekciójára sem (mert ilyen távolságból a rádiójelek több mint 4 óra alatt érik csak el a szondát). Így akár az egész projekt hiábavaló lehetett volna.

Mi volt hát a megoldás ez esetben?

A tervezett találkozás előtt (amikor tehát még reális esély volt egy esetlegesen szükséges pályakorrekcióra) külső adatforráshoz nyúltak, mégpedig egy obszervatórium több évtizedes, a Plutóról és "környezetéről" (adott rendszerességgel) készített (megfelelő számosságú és minőségű) felvételeit digitalizálták, és azokból egy sorozat-fevétel videót készítve meghatározhatták a Plutó valós pályájának a kérdéses szakaszát.

A projekt ezáltal sikeres lett, felbecsülhetetlen értékű információt nyert az emberiség a Plutóról (hozzájárulva, hogy a naprendszerünk kialakulásáról egyre bővebb információval rendelkezzünk). És a történet még nem ért véget, a szonda halad tovább a Kuiper övben és gyűjti, küldi az adatokat a további elemzésekhez...

A kisebb léptékű (mind költségvetésben, mind időtartamban) projektekben is legtöbb esetben elengedhetetlenül szükséges (volna), hogy rendelkezésünkre álljanak a belső adatforrások mellett a megfelelő külső adatforrások. Mennyire fókuszálunk és támaszkodunk a külső adatforrásokra? Hogyan integráljuk azokat a már meglévő és elemezni kívánt belső adatokkal?

A következő alkalommal egy sokkal inkább "földhöz ragadt" esettanulmányon keresztül részletesen bemutatom, miért nem elhanyagolhatóak a külső információk, s milyen összefüggés van a kimutatandó hatás és a külső adatforrás megfelelő használata között.

Addig is várom az ezzel kapcsolatos saját projekt tapasztalatokat, észrevételeket, kérdéseket!

(Források és további érdekes részletek: dokumentum film a misszióról, technikai részletek, a misszió honlapja, egyéb érdekességek a projektről, a benne résztvevőktől)